Jó mondjuk az is igaz, hogy általában csak nyavalygok, mint Martin, ha fizikai hokit lát, de az a helyzet, hogy én már nem is sok értelmét látnám, ha vonal fölé kerülnénk...

Igazából akárhogy nézem, alapvetően azért maradok fenn éjszakánként Montreal meccset nézni, hogy jól szórakozzak, hogy kikapcsolódjak, de Martin alatt ez az érzés ritkán adatott meg. Cunneynál jó irányba mozdultunk el és szimpatikusabb a játékunk egy fokkal, de sajnos még mindig messze vagyunk az eredményestől és a szórakoztatótól is.

Ha lenne egy a jégre szívét-lelkét kitevő, főként kanadaiakból álló csapatunk, akiknek jelent valamit hogy Habs-mezben játszhatnak már boldog lennék. Vagy lenne olyan csapatunk, amelyik reális eséllyel pályázik a SC-ra, amelyik stabilan a legjobbak között van.

De jelenleg igazából az identitásunktól szerintem messze kerültünk, keveseken érzem, hogy felfognák a különbséget, hogy nálunk játszanak vagy a sivatag közepén (ennyiben mindig szeretni fogom Cammyt, mert rajta éreztem, hogy megbecsüli magát, hogy itt lehet), kevés az olyan, aki ha kell 'meghal' a jégen a csapatért. Ezt meg nehezen viseli a Martin-éra kisasszonyhokija által megtépázott kis lelkem...